1.fejezet

Sziasztok! Az 1. fejezet remélem tetszeni fog. :) Nagyon örülnék a kommentek-nek és a tetszik-eknek :) Jövőhéten felrakom a 2. fejezetet, ha látom, hogy valaki nézi a blogot. :) Ha tetszik, akkor ismertesd meg a blogot másokkal is! :) Jó olvasást! :)

Sosem gondoltam volna, hogy itt fogom újra látni. Egy koncerten. A saját koncertjén. Őszintén szólva, azt sem gondoltam volna, hogy ennyire híres lesz. Fura látni, hogy több ezer rajongó az Ő nevét kiabálja. Csakis azért jöttem el ide, hogy utoljára láthassam élőben.. hogy lezárjam a vele kapcsolatos témát.. véglegesen.
-Remélem, hogy eddig senkinek sem okoztunk csalódást!-kiáltja el magát Liam, majd folytatja.-A What Makes You Beautiful következik, ezért pár rajongó feljöhet hozzánk a színpadra.-közli, mire a közönség ujjongani kezd.
Vaskos ujjakat érzek csípőmön, amik átemelnek a korláton, fel a színpadra. Ó, ne! Próbálom magam takarni, hogy Ő ne vegyen észre, erre a biztonsági őr mindent elront! Meg se kérdezte, hogy akarok-e menni vagy sem?! Mostanában milyen világban élünk?!
Harry valamit nagyon magyarázhatott Niall-nek, mert -alighogy felértem hozzájuk- hadonászó kezei visszalöktek az őrjöngő tömegbe. Na ennyit az én szerencsémről!

.~*~.

Az erős gyógyszer szag, ami felém áramlik, kissé észhez térít. Szerencsére nem estem akkorát, hogy megsérüljön a memóriám, ezért minden előzményre emlékszek. Fülem ugyan még be van dugulva, de pár perc után ez is megszűnik és hallani kezdem a hangokat.
-Muszáj volt lelökni a színpadról?-hallom Niall felháborodott hangját. Várjunk csak! Niall? De ha ő itt van,
akkor...
-Tényleg nem akartam, de ezt már mondtam neked!-válaszol rá szintén idegesen Harry. Ó, Hazza! El sem hiszem,hogy itt vagy... velem!

-Szerintetek milyen színű a szeme?-szólal meg Louis is.
-Mi?-kérdezi egyszerre Zayn és Liam. Áh... szóval az egész banda eljött?!
-Hát unatkozom és nincs itt Kevin...-furán nézhettek rá a többiek, mert inkább abbahagyta.-Szerintem zöld.
-Barna.-vágja rá Zayn és Liam. Ezek milyen összhangban vannak!
-Szerinted Harry?-kérdezi meg barátját Liam.
-Kék.-mondja a göndör.
-Tuti vörös.-szól a témához Niall is.-Ha komolyabb sérülések nélkül túlélt egy kb. 3 méteres zuhanást, biztos vámpír.
Mi? Hogy én vámpír? Jó vicc. Mondjuk, hogy most belegondolok nem is lenne olyan rossz.
Most már igazán kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak a srácok, ezért kinyitom szemem, amit azonnal vissza is csukok, mert a hirtelen fehérség irritálja. Ezért utálom én a kórházakat! Sosem értettem mire jó ez az egyhangúság. Szemeim újra kinyitom és harcolva a világos színnel, próbálom  nyitva is tartani, ami aránylag működik is. A fehéren kívül egy darabig nem látok semmit; ezt a problémát Louis oldaja meg, mivel felém hajol.
-Kék szeme van.-mered szemeimbe, majd tájékoztatja a fiúkat a fejleményről.
-Akkor Harry nyert.-nyögi halkan Liam.
-Nyugi nem fogsz meghalni!-szól hozzám Lou és megsimogatja a homlokom. Legszívesebben közöltem volna vele,hogy tudom, hogy nem fogok meghalni, de inkább csak idiótán néztem rá. Végtére is nem valami jó bemutatkozás lenne, ha egyből ráüvöltök.
-Akkor én most megyek.-szólalok meg, amikor Louis már visszament a többiekhez.
-Te most nem mész sehová!-jelenti ki elém állva Niall.
-Miért nem?-ülök fel az ágyon és felállni készülődök.
-Mert az orvos azt mondta, hogy egy darabig még itt kell maradnod.-lép hozzám közelebb Harry.
-Te csak ne mond meg nekem, hogy mit csináljak!-csattanok ki.

-Ne légy dühös, Lex!-kérlel halkan.
-Lex? Csak a barátaimnak vagyok Lex!-állok fel, de egy pillanatra lábaim meginognak, így visszaülök.
-Harry ismeri ezt a lányt?-suttog hátul Lou Liam-nek.
-Igen, Harry ismerte ezt a lányt.-fordulok feléjük, kihangsúlyozva a múlt időt.
-Le..., vagyis Alexandra, kérlek hallgass meg!-könyörög Harry, majd mellém ül.
-Miért tenném?-kérdezem flegmán, miközben a falat bámulom.-A két év alatt megértettem mindent. Híres lettél és a híres barátaiddal töltöd a napjaidat...
-Nem ez nem így van!-szakít félbe. Kíváncsian fordulok hozzá, meghallgatni az ellenérvét.-Az igaz, hogy lettek "híres" barátaim,-teszi idéző jelbe a hírest-de még mindig az a fiú vagyok, akivel buborékot fújtál a réten vagy,akivel nem mentél iskolába csakis azért, mert a tévében Spongyabob maraton ment.-az emlékek felelevenítése miatt, akaratom ellenére is elmosolyodok.-Én hívtalak, de nem vetted fel a telefont...-ingatja meg a fejét.
-Igen hívtál, de nem értem rá, hogy felvegyem, mert sírtam.-fordulok el ismét.
-Sírtál?
-Igen, miattad.-válaszolok őszintén.
-Mi-Miattam?-dadog.
-Pontosan.-bólintok.
-Miért?-kérdezi értetlenül.
-Mert hiányzott a legjobb barátom.-folyik le egy kósza könnycsepp arcomon, amit azonnal le is törlök.
-Szerinted nekem nem hiányoztál? Amikor nem vetted fel a telefont, tudtam, hogy haragszol rám és azután napokig csak vergődtem.-teszi kezét a kezemre.-Kérlek, bocsáss meg nekem!
-Harry, nem tudom, hogy valaha is megtudom ezt neked bocsátani...-ingatom meg szomorúan a fejem.
-Kérlek, csak egyetlen egy esélyt adj!-kérlel. 1 perc gondolkodás után felé fordulok.
-Egyetlen egy esély Mr. Styles, ha elrontod, vége!-közlöm, mire ő elmosolyodik.
-Ez jobb volt, mint egy mexikói szappanopera!-szólal meg Zayn.
-Eléggé színpadias volt, de tetszett. 10 pont.-véleményezte "színdarabunkat" Louis, miközben tapsolt.
-Hát... köszönjük!-fordulok feléjük.-Na, most pedig lépjünk meg innen!-állok fel, majd az asztalon lévő cuccomat megragadva az ajtóhoz sétálok. Hátra fordulok, hogy megnézzem a fiúk követnek-e, de sajnálatomra nem.-Miért nem jöttök?
-Mert így észre fognak minket venni.-világosít fel Niall.
-Szóval álcáznunk kell!-teszi hozzá Liam.
-Ez nagyszerű terv, de hogyan?-értetlenkedem.
-Felveszed Harry kabátját és Zayn sapkáját.-mondja Niall.
-Igen, és egyáltalán nem feltűnő, hogy magassarkúban vagyok és hogy hatan vagyunk.-nevetek fel.
-Majd te mész középen.-folyik bele a beszélgetésbe Zayn.
-Oké.-bólintok rá a dologra és felveszem a ruhadarabokat.-Most már mehetünk?-kérdezem.
-Aha.-mondják egyszerre.
Csodával határos módon senki nem vette észre távozásunkat. Mikor kiértünk egyszerre fújtuk ki a benntartott levegőt.
-Még egyszer egy kórházból sem szökünk meg.-közlöm velük, mire ők felnevetnek.
A parkoló felé indulunk, majd egy szürke autónál megállunk. Niall, úriemberhez méltóan kinyitja előttem a kocsiajtót, mire én beülök.

-Nem mondjátok komolyan, hogy 6-an befogunk ide férni?!-kérdezem, mikor Harry beül mellém. A többiek megvonják a vállukat. A megérzésem viszont nem csal, mert Zayn már nem fér be az autóba. Erőlködésén azonban halkan felkuncogok, mire a fiúk felém fordulnak.
-Lex, szerintem ne nevess, mert neked kell valakinek az ölébe ülnöd!-szólal meg Liam.
-Neked könnyű, hisz te elöl ülsz!-háborodok fel.
-Van ez így!-szól hozzám Louis "együttérzően" a volán mögül.
-Te inkább meg se szólalj!-mutatok rá fenyegetőn.
-Na, akkor ki ölébe ülsz?-kérdezi Zayn.-Nem mintha siettetnélek, de eléggé hideg van idekint...
-Jó, jó. Sietek már!-bólintok idegesen.-Harry húzódj a helyemre, a te öledbe ülök. Harold engedelmeskedik "parancsomnak", és így végül Zayn is elfoglalhatja a helyét a járműben. A kocsi elindul és máris száguldunk lakhelyem felé. Még szerencse, hogy Lou már járt arra felé, így nem nehéz megtalálnia.
Ültem már Hazza ölében, mégis annyira szokatlan, így egy kicsit feszengek; ezt valószínű, hogy Harry is megérezte, mert a fülembe súg:-Tudom, hogy kényelmetlen ez a helyzet, de gondolj arra, amikor a játszótéren egymás ölében hintáztunk.-bólintok egy kicsit.
-Harry... khm... izé... egy kicsit arrébb csúsztatod a telefonod, mert nyom.-szólalok meg halkan.
-Az nem a telefonja!-közli Louis, mire a többiek felnevetnek. Nekem eltelik egy kis idő, mire felfogom a dolgokat és elszégyellem magam, mert lejárattam szegész Hazza-t.-Amúgy megérkeztünk.-áll meg az autó házam előtt.
-Sziasztok!-szállok ki a kocsiból. A fiúk elköszönnek tőlem, majd elhajtanak.
Lassan ajtómhoz sétálok, majd kinyitom az ajtót. Leveszem cipőm, táskám pedig ledobom a kanapéra. A lépcsőn felmegyek és a szobámba botorkálok. Háló ruhám megragadva a fürdőbe megyek és lezuhanyozom. Újra szobámba gyaloglok és ráfekszem ágyamra.
Olyan sok minden történt ma. Találkoztam a rég "elveszett" legjobb barátommal és ez...
Telefonom pittyegése ébreszt vissza a jelenbe. Kihalászom nadrágom zsebéből, majd megnyitom a Harry-től jött üzenetet.
"Szép álmokat, nyuszi!"-áll az SMS-ben.
Elmosolyodok a nyuszi szó láttán; régen mindig így hívott, mert féltem megtenni dolgokat és mindent rábíztam, hogy tegye meg helyettem.
Telefonomat az éjjeli szekrényre teszem, majd pillanatok alatt álomszigetre érkezem...

~Lex ruhája~