3.fejezet

Hello-Bello! 

Kérlek ne haragudjatok, hogy két hétig nem volt rész. Nagyon sajnálom. :( 

De szerencsére meghoztam az új részt és nagyon-nagyon remélem, hogy tetszeni fog. :) 

Csak a suli miatt nehéz folyamatosan blogolnom, de megoldom. :)

 Két kérésem lenne: 1. Ha elolvastad, akkor komizz és véleményezz alul. Igazán nem haragszom meg, ha kritikát kapok, mert tudom, hogy még nem vagyok profi. Bátran írjátok meg a véleményeteket! :) 

2. Ha tetszett, akkor mutasd meg/küld el másoknak is az oldalt, mert sajnos nagyon kevesen olvassák a sztorimat.

Viszlát jövőhéten! :)

*Hétfő, 10:00*

Mélyen lélegezve megyek ki a postaládámhoz. Lassan már kikészít ez az állandó harc a főbérlőmmel. Tudom, hogy igaza van, de nem tehetek róla, hogy nem bírom fizetni a lakbért.
A ládába nyúlok, majd kiveszem a leveleket; ezeket meg nem nézve, sietek vissza a házba.Egy utolsó nagy levegőt véve ülök le a kanapéra. A lapok még mindig a kezemben vannak, ezért kissé kíváncsian nézem meg a feladókat. A négy levélből három a főbérlőtől jött. A tartalmukra inkább nem vagyok kíváncsi, hiszen úgyis tudom,hogy mi van benne; hogy már csak pár napom van hátra és utcára kerülök, és egyéb fenyegető dolgok. A leveleket az asztalra dobom és térdemre támaszkodva fogom fejem, miközben azon gondolkozom, hogy mi van, hogyha a pasi komolyan gondolja és tényleg kiteszi a szűröm(?).
A következményekbe belegondolva hirtelen kifolyt az első könnycsepp szememből, amit követett a többi. Egyszerűen nem tehetek róla; eddig sosem sírtam emiatt.
Hallom, hogy kopogtat valaki, de nincs erőm kinyitni neki az ajtót. Az a személy viszont nem hogy elmenne, inkább kinyitja a bejárati ajtót és a nappaliba rohan. Félénken nézek fel, egyenesen az ismeretlenre, aki viszont idegesen méreget.
-Hé, Lex, jól vagy?-kérdezi ijedten.
-Semmi gond.-erőltetek mosolyt arcomra, de ez valahogy most nem válik be.
-Csak ezt ne mondd nekem! Ha nem lenne baj, akkor nem sírnál.-ül le mellém, majd az előttem elterülő nagy kupac levélre pillant. Az egyiket felemeli, majd amikor ki akarom venni a papírt kezei közül, ő elhúzza azt. Miután elolvasta, újra felém néz.-Miért nem szóltál erről? Segíthettem volna neked!
-Pont ez a baj! Nekem nem kell a segítséged!-förmedek rá idegesen. Tudom nem fer ez vele szemben, mert tényleg rendes srác, de nem akartam, hogy tudjon erről, mert tudtam, hogy veszekedés lesz a vége.
-És hogyha én önszántamból szeretnék neked segíteni?-vonja össze érdeklődve szemöldökét.-Miért nem segíthetek?-kérdezi félénken.
-Mert egyedül szeretném megoldani a problémáimat!-érvelek.
-Tudod a barátok azért vannak, hogy átsegítsenek a nehézségeken.-néz szemembe, miközben úgy beszél hozzám, mintha ő lenne a pszhiológusom.
-Oké, oké. Segíts, hogyha ennyire akarsz.-hajtok rá fejet, miközben arcára győztes mosoly ül ki.
-Hol a telefonszáma a főbérlőnek?-kérdezi körülnézve, mire én rámutatok az egyik levélre. Önelégült fejjel húzza elő mobilját és kezdi bepötyögni a számokat.-Jó napot!-szól bele a telefonba.
-...
-Az most mindegy, hogy én ki vagyok. Azért hívtam, hogy közöljem önnel, hogy Alexandra Kerr elköltözik.
-...
-Ne aggódjon a pénzéért, ha holnap idejön, akkor megtalálja a konyhapulton az összeget. Viszhall!-mikor megbeszélte a dolgot a "főnökömmel", felém fordul.-Ma hozzám költözöl.-jelenti be vigyorogva.
-Biztos, hogy jó ötlet ez?-kérdezem bizonytalanul.
-Persze.-áll fel, majd ismételten körbenéz.-Akár pakolhatunk is.-kacsint rám.
-Most az egyszer győztél.-forgatom meg szemeim mosolyogva.

*Miután összepakoltuk a cuccom, az autóban
Hétfő, 12:35*

-Hát, Harry meggyőztél!-kacsintok az autó vezetőjére, miközben új szállásom felé száguldunk.
-Nem volt könnyű, beismerem.-neveti el magát.
-Kérlek, mondd, hogy van vendégszobád!-könyörgök neki egy hatásszünet után.
-Persze, hogy van.-bólint nevetve.-Azért, nem lenne olyan rossz egy szobába aludni.
-Hát... nem is tudom. Még mindig úgy alszol, hogy elterülsz az ágyon?-kérdezem, mikor eszembe jut az a kínos pillanat, amikor 5.-ben egyszer Harry-éknél aludtam és reggel a földön ébredtem, mert Haz lelökött este.
-Már nem.-mosolyodik el újra.-Megtanultam alkalmazkodni a környezetemhez.
-Akkor tényleg nem lenne olyan vészes az az együtt alvás.
-Én megmondtam. Amúgy meg is érkeztünk.-kanyarodik be egy kisebb utcába. Előttünk egy nagyobb kapu árválkodik, de miután Harry azt kinyitja, egy eszméletlen gyönyörű házat pillantok meg.
-Ez a te házad?-düllednek ki szemeim a csodálattól.
-Hát igen. Tetszik?
-Ez nem kifejezés. Ez a ház egyszerűen szuper.
-Örülök, hogy tetszik. De be is megyünk vagy csak kívülről csodáljuk?-tárja ki előttem a kocsi ajtaját, majd a csomagokért rohan. Ez alatt az idő alatt, én nyitott szájjal nézem a villát.-Nem mész be?-kérdezi Harry cipelve a holmijaim.
-Ne segítsek?-kérdezem meg vonakodva, amikor látom, hogy Haz szinte összeszakad a súly alatt.
-Nem kell, nyugi. Elbírom.-mosolyog rám hálálkodva, amikor kinyitom előtte a bejárati ajtót.

Harry után én is belépek a házba; amit bent láttam, földbegyökerezett a lábam. Annyira modern volt, de mégis régies. Értettem, hogy Haz miért ezt a lakást választotta.
-Ez még csodálatosabb belülről, mint kívülről.
-Szerinted is?-nevet fel mögöttem Harry, amikor lerakta a bőröndjeim.-Gyere, megmutatom a szobád.-fogja meg lágyan kezem és felvezet a lépcsőn.-Ez itt az én szobám.-mutat rá egy faajtóra.-És ez pedig a tiéd.-lép egyet odébb és kinyitja az ajtót.
-Ez gyönyörű.-mosolyodok el ismét az ámulattól. Ez álmaim otthona.
-és ebben mégis az a legjobb, hogy szomszédok vagyunk.-puszilja meg fejem búbját.-Most magadra hagylak egy kicsit, amíg felhozom a cuccod.
-Rendben.-bólintok, majd mikor elhagyja az újdonsült szobámat, eldőlök az ágyamon.-Ez a nap egyre csak jobb lesz...

2. Fejezet

Megjött a 2. fejezet! Yeah.. :D 

Nagyon örülök, hogy sokaknak tetszik a történet :) 

Remélem továbbra is látogatjátok az oldalt! :) 

A komment-eknek és a tetszik-eknek borzalmasan örülök. *.* 

Csak reménykedni tudok, hogy tetszeni fog. 

Jó olvasást! 

Imádlak Titeket! :)

Álomsziget egyre csak távolodik, míg végül teljesen felébredek.

Szemeim törölgetve ballagok le az emeletről, míg nem a nappaliba érek. Hanyagan ledobom magam a kanapéra, miközben bekapcsolom a tévét. Elmélázva nézem a Dóra a felfedezőt, amikor csöngetnek. Nem gondolva arra, hogy pizsamába vagyok, odasétálok az ajtóhoz; amikor, kinyitom, Harry-vel találom szembe magam.
-Helló!-köszön, majd rekord sebességgel rohan a tévé elé, nyomkodva a távirányítót.
WTF fejjel csukom be az ajtót és ülök le Hazza mellé.
-Én is örülök, hogy látlak!-szólalok meg.
-Óó... Bocsi.-húzza el a száját.-Mond melyiken van a Nickelodeon?
-57. Miért?
-Most kezdődik a Spongyabob.-kacsint rám, mikor megtalálja végre az említett csatornát. Sajnos lemaradtunk a főcímdalról; pedig azt úgy szerettük énekelni.
-Úgy imádom ezt a mesét!-sóhajt Harry.
-Szerintem mindenki.-szólalok meg mosolyogva, miközben Patrik hülyeségeit hallgatom.
Sajnos a Kockanadrág mese is véget ér, ezért bátorkodok Harry-től kérdezni pár dolgot.
-Miért jöttél el?-kérdezem felé fordulva.
-Miért ne jöhetnék el vasárnap reggel a legjobb barátomhoz?-kérdezz vissza.
-Én kérdeztem előbb!-vágom rá.
-Szeretném bepótolni azt a 2-3 évet, amit nem veled töltöttem.
-Harry, hogyha csak bűntudatból csinálod... akkor inkább ne.-ingatom meg a fejem. Fájna, ha nem látnám megint, de ne csak kényszerből legyen velem.
-Ez nem bűntudat!-rázza meg a fejét.-Ez csak szeretet!-elmosolyodom, mire ő közelebb jön és megölel. Olyan régen éreztem már az ölelését, hogy szinte már el is felejtettem. Mámorító illatát beszippantva húzódok hozzá közelebb és közelebb. Lassan beletúrok göndör hajába.
-Hiányoztál!-súgja fülembe, majd megszakítva ezt a drámai pillanatot, hirtelen felpattan és a falon függő képre néz.-Ez a fotó!-mutat rá.-Ez 2010 elején készült a születésnapodon és én is rajta vagyok. Azt hittem utálsz!-néz rám nem értve azt, hogy miért raktam ki egy képet rólunk, hogyha nem szeretem.

-Én sosem utáltalak, csak fájt az a dolog, amit inkább ne is említsünk többet. Oké?
-Oké.-bólint, majd ismét leül mellém.-Mikor költöztél el Chesire-ből?
-Tavaly nyáron. Gondoltam jobb lesz itt.
-És jobb?
-Nem is tudom... Olyan nagy ez a város és nem igazán ismerek itt senkit.-vallom be neki.
-Úgy érzed egyedül vagy?-érdeklődik kedvesen.
-Igen. Valahogy úgy.-bólintok. Ő annyira megért engem.
-Én is éreztem már ezt, de most már  jobb, hogy annyi idő után újra láthatlak.-halványan elmosolyodok. Harry olyan lírai tud néha lenni.
-És mi lett azzal a pékséggel, ahol dolgoztam?-kérdezi.
-Miután elmentél én álltam be a helyedre, mert kellett a pénz a költözéshez. Most pedig egy kávézóban töltöm a délutánokat suli után, hiszen a házat is bérelem és havonta jönnek a pénzért. Szóval kell a meló.
-Költözz hozzám!-veti fel az ötletet.
-Mi? Te megőrültél? Mit fognak gondolni rólam, ha egy idegen férfi házába költözöm?!-Harry úgy nézett rám, mint egy őrültre.-Jó, jó, az utolsó mondat nem igaz; de megőrültél?!
-Te mondtad, hogy magányos vagy és, hogy fizetned kell a lakást!-fejti ki mondanivalóját.
-De az nem azt jelenti, hogy hozzád akarok költözni!
-Miért nem akarsz?-kérdezi válaszomat várva.
-Mert... tudod... izé... kérdezz olyat, amire tudok válaszolni!-felnevet, majd megszólal:
-Nem olyan nagy ügy! Ráadásul közelebb van a sulidhoz, meg a kávézóhoz is...
-Honnan tudod hova járok iskolába és dolgozni?-vonom meg a szemöldököm.-Csak nem nyomozol utánam?!
-Nem... te mondtad, hogy kávézóba dolgozol...
-De azt nem mondtam, hogy hol!-nem valami jó indokot választottál Hazza. Bevetem a titkos fegyverem.
-Jó, rendben, csak ne nézz így rám! Mindent bevallok!-örjöng. Igen, tudom, hogy kell belőle kiszedni egy pár dolgot.-nyomoztam utánad egy igazán picikét.-mutatja ujjával a mennyiséget.
-Miért?
-Hát... csak tudni akartam, hogy jól vagy-e.-vakarja meg megbánóan tarkóját.
-Férfiak!-forgatom meg szemem nevetve.
-Szerinted jó ötlet, ha csinálunk valami kaját?-kérdezi, miután megkordul a gyomrom.
-Nagyon jó ötlet.-bólogatok buzgón.

*Spagetti készítés és ebéd megevése után; vasárnap 14:00*

A kanapén fetrengve nevetek azon, hogy a fiúk milyen őrültségeket műveltek a turnékon. Harry röhögve meséli, hogy amikor Svédországban voltak, akkor Louis ellopott egy libát a hotel elől és Gerard-nak nevezte el. Épp egy újabb történetet kezdett volna el, amikor a telefonja megszólal. Lassan felveszi, majd egy "Szia", "Oké" után le is rakja.
-A fiúk 10 perc múlva itt lesznek!-jelenti be.
-Mi? 10 perc? De hát én még fel sem vagyok rendesen öltözve!-mutatok pizsamámra.
-Hidd el a srácoknak így is jó leszel!-kacsint, mire én elpirulok.
-Most felmegyek és összeszedem magam. Ha megjöttek, nyisd ki az ajtót, ültesd le őket, csináljatok amit akartok...-szaladok fel a lépcsőn.
-Mindent csinálhatunk?-kiált utánam.
-Nem teljesen. Viselkedjetek normálisan.-kiáltom vissza.

.~* Harry szemszöge *~.

-Az nem fog menni.-szólok még utána, de ezt már nem hallja.

*13 és fél perc múlva*

-Halló, önök rendeltek pizzát?-dörömböl valaki az ajtón. Lex még mindig nem ért le, így én nyitom ki az ajtót. Már meg sem lepődök azon, hogy a srácok állnak előttem pizza kihordónak öltözve. Csak két bökkenő volt, hogy nem volt náluk pizza és, hogy 4-en hozták a nagy semmit. Hát a hírnév átka, hogy néha bujkálnunk kell. Fejemmel a ház belseje felé bökök, majd arrébb állok, hogy betudjanak jönni. Az ajtó becsukása után, végre leveszik magukról ezt a nevetséges hacukát.
-Na és hol a csaj?-néz körbe Lou.
-Fent.
-Már meg is du...?-tudva, hogy mit akar kérdezni, közbe vágok:
-Nem! Ő csak egy barát!-ingatom meg fejem.
-Én is ezt mondanám!-forgatja meg szemét Zayn.
Hallom Lex ajtaja nyitódik, majd csukódik; szóval jön.
-Psszt!-teszem ujjam szám elé, mutatva, hogy hallgassanak el.

.~* Lex szemszöge *~.

Lassan lesétálok a lépcsőn. Olyan fura érzés, hogy 5 fiú a szó szoros értelmében végig mér.
-Sziasztok!-köszönök.-A múlt alkalommal nem igazán tudtunk bemutatkozni. Szóval a nevem Alexandra Kerr.-mosolygok rájuk.
-Guten Tag! Mein Name ist Louis Tomlinson.-lép közelebb Lou.-Er ist hier Kevin.-húz elé farzsebéből egy mű galambot. Igazából az benne a legfurább, hogy nem értem hogyan fér bele egy akkora galamb a zsebébe.
-Örvendek.-bólogatok.-Nem tudtam, hogy tudsz németül.-húzom össze a szemem gyanakodva.
-Hát... igazából én sem.-teszi vissza Kevin-t a helyére.
-Örülök Madmazell, hogy megismerhetem! Az én becses nevem Niall Horan.-puszilja meg kezeim a szőke.
-És ez még csak a kezdet!-súgja hátulról fülembe a kanál fóbiás.-A nevem Liam Payne.-szól újra hozzám ,amikor felé fordulok.
-Én pedig Zayn Malik vagyok!-int felém a pakisztáni.
-Heló!-mosolygok.
Louis telefonja szólal meg, így míg mi beszélgetünk, ő elvonul. Miután visszajött közénk megszólal:
-Hé srácok, izé... Paul hívott, hogy el kell mennünk próbálni, mert a keddi koncertet, átrakták holnapra.
-Ne haragudj Lex, de most mennünk kell!-szólal meg Harry.
-Semmi gond.-vonom meg a vállam mosolyogva, amikor az ajtóhoz vezetem őket.
-Azért a hozzám költözést gondold át, jó?-kérdezi mielőtt elmegy.
-Rendben.-bólintok.
-Hé, Niall! Nálad vannak a pizza futár jelmezek?-kérdezi Liam.
-Aha.-válaszol unottan Niall.
-Hát... akkor sziasztok!-mosolygok rájuk, majd becsukom az ajtót.-Ezek a fiúk őrültek!-ingatom meg a fejem nevetve.

*Lex ruhája*

*Lex pizsamája*

1.fejezet

Sziasztok! Az 1. fejezet remélem tetszeni fog. :) Nagyon örülnék a kommentek-nek és a tetszik-eknek :) Jövőhéten felrakom a 2. fejezetet, ha látom, hogy valaki nézi a blogot. :) Ha tetszik, akkor ismertesd meg a blogot másokkal is! :) Jó olvasást! :)

Sosem gondoltam volna, hogy itt fogom újra látni. Egy koncerten. A saját koncertjén. Őszintén szólva, azt sem gondoltam volna, hogy ennyire híres lesz. Fura látni, hogy több ezer rajongó az Ő nevét kiabálja. Csakis azért jöttem el ide, hogy utoljára láthassam élőben.. hogy lezárjam a vele kapcsolatos témát.. véglegesen.
-Remélem, hogy eddig senkinek sem okoztunk csalódást!-kiáltja el magát Liam, majd folytatja.-A What Makes You Beautiful következik, ezért pár rajongó feljöhet hozzánk a színpadra.-közli, mire a közönség ujjongani kezd.
Vaskos ujjakat érzek csípőmön, amik átemelnek a korláton, fel a színpadra. Ó, ne! Próbálom magam takarni, hogy Ő ne vegyen észre, erre a biztonsági őr mindent elront! Meg se kérdezte, hogy akarok-e menni vagy sem?! Mostanában milyen világban élünk?!
Harry valamit nagyon magyarázhatott Niall-nek, mert -alighogy felértem hozzájuk- hadonászó kezei visszalöktek az őrjöngő tömegbe. Na ennyit az én szerencsémről!

.~*~.

Az erős gyógyszer szag, ami felém áramlik, kissé észhez térít. Szerencsére nem estem akkorát, hogy megsérüljön a memóriám, ezért minden előzményre emlékszek. Fülem ugyan még be van dugulva, de pár perc után ez is megszűnik és hallani kezdem a hangokat.
-Muszáj volt lelökni a színpadról?-hallom Niall felháborodott hangját. Várjunk csak! Niall? De ha ő itt van,
akkor...
-Tényleg nem akartam, de ezt már mondtam neked!-válaszol rá szintén idegesen Harry. Ó, Hazza! El sem hiszem,hogy itt vagy... velem!

-Szerintetek milyen színű a szeme?-szólal meg Louis is.
-Mi?-kérdezi egyszerre Zayn és Liam. Áh... szóval az egész banda eljött?!
-Hát unatkozom és nincs itt Kevin...-furán nézhettek rá a többiek, mert inkább abbahagyta.-Szerintem zöld.
-Barna.-vágja rá Zayn és Liam. Ezek milyen összhangban vannak!
-Szerinted Harry?-kérdezi meg barátját Liam.
-Kék.-mondja a göndör.
-Tuti vörös.-szól a témához Niall is.-Ha komolyabb sérülések nélkül túlélt egy kb. 3 méteres zuhanást, biztos vámpír.
Mi? Hogy én vámpír? Jó vicc. Mondjuk, hogy most belegondolok nem is lenne olyan rossz.
Most már igazán kíváncsi voltam, hogy mit csinálnak a srácok, ezért kinyitom szemem, amit azonnal vissza is csukok, mert a hirtelen fehérség irritálja. Ezért utálom én a kórházakat! Sosem értettem mire jó ez az egyhangúság. Szemeim újra kinyitom és harcolva a világos színnel, próbálom  nyitva is tartani, ami aránylag működik is. A fehéren kívül egy darabig nem látok semmit; ezt a problémát Louis oldaja meg, mivel felém hajol.
-Kék szeme van.-mered szemeimbe, majd tájékoztatja a fiúkat a fejleményről.
-Akkor Harry nyert.-nyögi halkan Liam.
-Nyugi nem fogsz meghalni!-szól hozzám Lou és megsimogatja a homlokom. Legszívesebben közöltem volna vele,hogy tudom, hogy nem fogok meghalni, de inkább csak idiótán néztem rá. Végtére is nem valami jó bemutatkozás lenne, ha egyből ráüvöltök.
-Akkor én most megyek.-szólalok meg, amikor Louis már visszament a többiekhez.
-Te most nem mész sehová!-jelenti ki elém állva Niall.
-Miért nem?-ülök fel az ágyon és felállni készülődök.
-Mert az orvos azt mondta, hogy egy darabig még itt kell maradnod.-lép hozzám közelebb Harry.
-Te csak ne mond meg nekem, hogy mit csináljak!-csattanok ki.

-Ne légy dühös, Lex!-kérlel halkan.
-Lex? Csak a barátaimnak vagyok Lex!-állok fel, de egy pillanatra lábaim meginognak, így visszaülök.
-Harry ismeri ezt a lányt?-suttog hátul Lou Liam-nek.
-Igen, Harry ismerte ezt a lányt.-fordulok feléjük, kihangsúlyozva a múlt időt.
-Le..., vagyis Alexandra, kérlek hallgass meg!-könyörög Harry, majd mellém ül.
-Miért tenném?-kérdezem flegmán, miközben a falat bámulom.-A két év alatt megértettem mindent. Híres lettél és a híres barátaiddal töltöd a napjaidat...
-Nem ez nem így van!-szakít félbe. Kíváncsian fordulok hozzá, meghallgatni az ellenérvét.-Az igaz, hogy lettek "híres" barátaim,-teszi idéző jelbe a hírest-de még mindig az a fiú vagyok, akivel buborékot fújtál a réten vagy,akivel nem mentél iskolába csakis azért, mert a tévében Spongyabob maraton ment.-az emlékek felelevenítése miatt, akaratom ellenére is elmosolyodok.-Én hívtalak, de nem vetted fel a telefont...-ingatja meg a fejét.
-Igen hívtál, de nem értem rá, hogy felvegyem, mert sírtam.-fordulok el ismét.
-Sírtál?
-Igen, miattad.-válaszolok őszintén.
-Mi-Miattam?-dadog.
-Pontosan.-bólintok.
-Miért?-kérdezi értetlenül.
-Mert hiányzott a legjobb barátom.-folyik le egy kósza könnycsepp arcomon, amit azonnal le is törlök.
-Szerinted nekem nem hiányoztál? Amikor nem vetted fel a telefont, tudtam, hogy haragszol rám és azután napokig csak vergődtem.-teszi kezét a kezemre.-Kérlek, bocsáss meg nekem!
-Harry, nem tudom, hogy valaha is megtudom ezt neked bocsátani...-ingatom meg szomorúan a fejem.
-Kérlek, csak egyetlen egy esélyt adj!-kérlel. 1 perc gondolkodás után felé fordulok.
-Egyetlen egy esély Mr. Styles, ha elrontod, vége!-közlöm, mire ő elmosolyodik.
-Ez jobb volt, mint egy mexikói szappanopera!-szólal meg Zayn.
-Eléggé színpadias volt, de tetszett. 10 pont.-véleményezte "színdarabunkat" Louis, miközben tapsolt.
-Hát... köszönjük!-fordulok feléjük.-Na, most pedig lépjünk meg innen!-állok fel, majd az asztalon lévő cuccomat megragadva az ajtóhoz sétálok. Hátra fordulok, hogy megnézzem a fiúk követnek-e, de sajnálatomra nem.-Miért nem jöttök?
-Mert így észre fognak minket venni.-világosít fel Niall.
-Szóval álcáznunk kell!-teszi hozzá Liam.
-Ez nagyszerű terv, de hogyan?-értetlenkedem.
-Felveszed Harry kabátját és Zayn sapkáját.-mondja Niall.
-Igen, és egyáltalán nem feltűnő, hogy magassarkúban vagyok és hogy hatan vagyunk.-nevetek fel.
-Majd te mész középen.-folyik bele a beszélgetésbe Zayn.
-Oké.-bólintok rá a dologra és felveszem a ruhadarabokat.-Most már mehetünk?-kérdezem.
-Aha.-mondják egyszerre.
Csodával határos módon senki nem vette észre távozásunkat. Mikor kiértünk egyszerre fújtuk ki a benntartott levegőt.
-Még egyszer egy kórházból sem szökünk meg.-közlöm velük, mire ők felnevetnek.
A parkoló felé indulunk, majd egy szürke autónál megállunk. Niall, úriemberhez méltóan kinyitja előttem a kocsiajtót, mire én beülök.

-Nem mondjátok komolyan, hogy 6-an befogunk ide férni?!-kérdezem, mikor Harry beül mellém. A többiek megvonják a vállukat. A megérzésem viszont nem csal, mert Zayn már nem fér be az autóba. Erőlködésén azonban halkan felkuncogok, mire a fiúk felém fordulnak.
-Lex, szerintem ne nevess, mert neked kell valakinek az ölébe ülnöd!-szólal meg Liam.
-Neked könnyű, hisz te elöl ülsz!-háborodok fel.
-Van ez így!-szól hozzám Louis "együttérzően" a volán mögül.
-Te inkább meg se szólalj!-mutatok rá fenyegetőn.
-Na, akkor ki ölébe ülsz?-kérdezi Zayn.-Nem mintha siettetnélek, de eléggé hideg van idekint...
-Jó, jó. Sietek már!-bólintok idegesen.-Harry húzódj a helyemre, a te öledbe ülök. Harold engedelmeskedik "parancsomnak", és így végül Zayn is elfoglalhatja a helyét a járműben. A kocsi elindul és máris száguldunk lakhelyem felé. Még szerencse, hogy Lou már járt arra felé, így nem nehéz megtalálnia.
Ültem már Hazza ölében, mégis annyira szokatlan, így egy kicsit feszengek; ezt valószínű, hogy Harry is megérezte, mert a fülembe súg:-Tudom, hogy kényelmetlen ez a helyzet, de gondolj arra, amikor a játszótéren egymás ölében hintáztunk.-bólintok egy kicsit.
-Harry... khm... izé... egy kicsit arrébb csúsztatod a telefonod, mert nyom.-szólalok meg halkan.
-Az nem a telefonja!-közli Louis, mire a többiek felnevetnek. Nekem eltelik egy kis idő, mire felfogom a dolgokat és elszégyellem magam, mert lejárattam szegész Hazza-t.-Amúgy megérkeztünk.-áll meg az autó házam előtt.
-Sziasztok!-szállok ki a kocsiból. A fiúk elköszönnek tőlem, majd elhajtanak.
Lassan ajtómhoz sétálok, majd kinyitom az ajtót. Leveszem cipőm, táskám pedig ledobom a kanapéra. A lépcsőn felmegyek és a szobámba botorkálok. Háló ruhám megragadva a fürdőbe megyek és lezuhanyozom. Újra szobámba gyaloglok és ráfekszem ágyamra.
Olyan sok minden történt ma. Találkoztam a rég "elveszett" legjobb barátommal és ez...
Telefonom pittyegése ébreszt vissza a jelenbe. Kihalászom nadrágom zsebéből, majd megnyitom a Harry-től jött üzenetet.
"Szép álmokat, nyuszi!"-áll az SMS-ben.
Elmosolyodok a nyuszi szó láttán; régen mindig így hívott, mert féltem megtenni dolgokat és mindent rábíztam, hogy tegye meg helyettem.
Telefonomat az éjjeli szekrényre teszem, majd pillanatok alatt álomszigetre érkezem...

~Lex ruhája~